Mit tudunk tenni, hogy már a „nulladik ponton” hatékony segítséget nyújtsunk a gyermekre vágyó pácienseknek?
Mik azok a régi ökölszabályok, amelyeket ideje félretennünk, és milyen új tudásanyagot kell elsajátítanunk?
Hogyan tehetjük gördülékenyebbé a meddőségi kollégákkal való együttműködést?
Hogyan illeszkedik a magán- és az állami ellátás rendszerébe egymásba a legújabb trendek szerint?
Kiemelkedő szaktudással és tapasztalattal rendelkezik a termékenységi zavarok kivizsgálása és kezelése, az endokrinológiai eltérések felismerése, valamint a női termékenység megőrzése területén.
Európa vezető asszisztált reprodukciós centrumaiban szerzett tapasztalatot. Svájcban szerezte szülészet-nőgyógyászati szakvizsgáját, majd 2016 és 2024 között Franciaországban, Belgiumban és Magyarország legnagyobb meddőségi intézeteiben dolgozott és tanult. 2015-ben a párizsi Hôpital Cochin orvosi egyetem posztgraduális képzésén meddőségi kivizsgálás és kezelések területén is diplomát szerzett, majd 2019-ben endokrinológia és anyagcsere-betegségek szakvizsgát tett a Szegedi Tudományegyetemen.
Doktori fokozatát 2024-ben szerezte a Szegedi Tudományegyetemen, kutatási témája a női
termékenység megőrzésének asszisztált reprodukciós lehetőségei volt.
2022-ben felkérést kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóságának
(HRI) vezetésére, amely a kormány által létrehozott szakmai intézményként felelős az asszisztált reprodukciós kezeléseket végző intézmények szakmai irányításáért és az ellátás keretrendszerének kialakításáért.
A HRI igazgatójaként szakmai csapatával kidolgozta a meddőségi kezelések szélesebb körű
elérhetőségét célzó szakmai koncepciókat, és 2023–2024 során átfogó finanszírozási és jogi reformokat vezetettek be. 2024-ben elindították a Nemzeti Humán Reprodukciós Regisztert (NHR), amely az intézetek által szolgáltatott adatok összegyűjtésével lehetővé teszi a meddőségi ellátórendszer pontos, átlátható értékelését és nemzetközi összehasonlíthatóságát.
A HRI közreműködésével négy új szakemberképzést dolgoztak ki a meddőségi ellátás fejlesztésére, köztük a Reproduktív medicina ráépített szakorvosképzést és a Klinikai embriológia képzést.
Szülészet- nőgyógyászat szakvizsga ––– Lausanne, Svájc (2008-2015)
Meddőségi kivizsgálás, és kezelések posztgraduális diploma (DIU) ––– Hôpital Cochin, Paris, Franciaország (2015)
Endokrinológia és anyagcsere-betegségek / szakvizsga ––– Semmelweis Egyetem Budapest, Magyarország (2018-2020)
IVF szakorvos ––– Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centrum (2020-2024)
Klinikai orvos, reproduktív medicina ––– Universitair Ziekenhuis Brussel, Centre for Assisted Reproduction (2020)
PhD – fertilitásprezerváció és asszisztált reprodukció ––– Szegedi Tudományegyetem Klinikai Orvostudományi Doktori Iskola (2021-2024)
Igazgató ––– Országos Kórházi Főigazgatóság, Humánreprodukciós Igazgatóság (2022-2024)
1998 óta foglalkozom endokrinológiával, 2000 óta kiemelten az endokrinológia-diabetológia határterületeivel, reproduktív endokrinológiával.
Fő kutatási területem a női és férfi reproduktív rendszer endokrinológiája, a női és férfi meddőség endokrin okainak vizsgálata, a termékenység zavarainak hátterében álló endokrin és anyagcsere eltérések diagnosztikájának és terápiájának kidolgozása, a szénhidrát-anyagcsere korai zavarainak diagnosztikája és terápiája.
Alapító tagja voltam a Mens Mentis Egészségcentrumnak, ahol szakmai vezetőként dolgoztam 2017 áprilisáig.
Ezt követően alapítottuk meg elszánt kollégáimmal az EndoCare Reproduktív Endokrinológiai Centrumot, ahol a női és férfi reproduktív rendszer zavarainak okait, lehetséges kezelési módozatait kutatjuk. 2019 óta a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság elnökségi tagja vagyok.
Orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem.
Szülészet-nőgyógyászati, majd évekkel később Endokrinológia és Anyagcsere Betegségek szakvizsgáimat „kiválóan megfelelt”
minősítéssel tettem le.
Fő érdeklődési területeim a meddőség kezelése, ennek endokrinológiai vonatkozásai, valamint a
minimál-invazív nőgyógyászati beavatkozások, amelyekre a meddőségi kezelések kapcsán sokszor szükség van.
A meddőség kezelésekor a kíméletes, ám hatékony eljárásokat részesítem előnyben, amilyenek az endoszkópos műtéti
eljárások is. Ezt a műtéti technikát pályafutásom kezdete óta gyakorlom, az endoszkópia iránti elkötelezettségem azóta is
töretlen, operálni számomra kihívást jelent és szakmai eredményességet.
A meddőségi problémák másik szerves részét képezi a legtöbb esetben nem megfelelő endokrinológiai – hormonális – háttér is.
Ennek helyreállítása a sikeres kezelés alapvető feltétele, amely az esetek egy részében már önmagában is pozitív terhességi
tesztet eredményezhet.
A precíz szakmai diagnosztizálás, majd kezelés mellett az orvos részéről kell a teljes odafordulás, az empátia is páciense felé.
Hiszem, hogy a korrekt kezelés és a páciens bizalma, lelki oldottsága együttesen hozza meg a kívánt sikert.
2008-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetemen általános orvosként.
2009-2023-ig Németországban dolgoztam. 2013-as szakvizsgám után főorvosi és osztályvezető helyettesi pozíciókat láttam el. Ebben az időszakban került az endometriózis figyelmem középpontjába. Mesterem Stefan Renner – az Európai Endometriózis Liga akkori elnöke – volt. Nála, az erlangeni egyetemi klinikán hospitáltam rendszeresen és MHBA mesterképzésem mellett PhD dolgozatomat is ebben az intézményben írtam.
Az Onkosebészeti ráépített szakvizsga, valamint a Senior emlősebész képesítés megszerzése után pályáztam meg a wiener neustadti kórház osztályvezetői posztját, melyet 2023. áprilisa óta töltök be. Az intézmény 2024 októberében összeolvadt a Danube Private University-vel.
Hitvallásom szerint feladatunk a mindig pontosabbá váló diagnosztikát felhasználni arra, hogy minél jobban fel tudjunk készülni betegeink ellátására, legyen itt szó sebészi, konzervatív-, vagy komplementer medicina általi gyógyításról. A szakmai irányelvek és ez evidenciákon alapuló gyógyítás, valamint az individuális panaszok, félelmek és prioritások együttes figyelembe vétele és alkalmazása vezethet el egy páciens-központú orvosi tevékenységhez.
Dr. Csacsovszki Ottó hematológus szakorvos vagyok. A Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben (korábban a Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán) dolgozok.
Az ambuláns ellátás keretében kerültem elsőnek kapcsolatba a meddőség hematológiai okainak felderítésével. Mind családi tapasztalat, mind a baráti kapcsolatok révén számos megkeresést kaptam a thrombophilia irányú vizsgálatok eredményeinek véleményezése céljából. Immár nyolcadik éve a praxisom jelentős részét képezik a habituális vetélések és a meddőség okainak hematológiai kivizsgálása, azok rendszeres gondozása és ellátása.
Hiszem, hogy a társszakmákkal együttműködve, a nemzetközi szakmai protokollokat a mindennapi gyógyításba beillesztve, továbbá a tapasztalatainak megosztva egyre nagyobb segítséggel lehetünk a gyermekvállalás sikerének elősegítésében.
Szerencsésnek mondhatom magamat, mert egy olyan intézményben tanulhattam meg a szakma esszenciáját ahol a kollégák tudása, gyógyításba vetett hite és hivatástudata az első pillanattól magával ragadott és motivált. Országos centrumként az elmúlt 13 évben rengeteg beteggel és betegséggel találkoztam mely a szakmai előmenetelemet és tapasztalatomat alapozta meg. Számos országos és külföldi kongresszuson vettem rész mind hallgatóként, mind előadóként. A hematológián belül, a gyógyító tevékenységem fő fókuszába a lymphoproliferatív (főként a lymphomák) és a myeloproliferatív betegségek kerültek. Kiemelendő továbbá egyik legkedvesebb témám, a ritka tárolási betegségek és azon belül is a Gaucher-kór kutatása és kezelése, mely a PhD munkám alapját is képezi.
2011-ben az általános orvosi diploma megszerzését követően az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Klinikai immunológia, Felnőtt- és Gyermekreumatológia Osztályán kezdtem dolgozni, ahol széleskörű tapasztalatot szereztem a szisztémás autoimmun betegek gyógyításában.
2017-ben kiváló minősítéssel szakvizsgáztam reumatológiából. 2018-tól a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Tömbjében folytattam a munkát,
2019-ben szintén kiváló eredménnyel szereztem szakvizsgát allergológiából és klinikai immunológiából.
Ezt követően felkérésre a Budai Irgalmasrendi Kórház Keresztény Családi Központjában a Fertilitás Immunológia Szakambulancia vezetője lettem és kidolgoztam a kivizsgálások, kezelések szakmai protokollját. Rendszeresen vettem részt tudományos konferenciákon, 15 közlemény szerzője vagyok. 2020 óta GYES-en vagyok gyermekeimmel, Ábellel, majd Alízzal.
2012-ben az általános orvosi diploma megszerzését követően a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikán kezdtem meg urológus rezidensi képzésemet.
2018-ban európai és magyar urológia szakvizsgát,
2022-ben európai és magyar andrológus szakvizsgát tettem.
2023-ban kezdtem el és jelenleg is PhD tanulmányt folytatok.
A mindennapi betegellátásban főként a húgyúti kövek műtéti kezelésével és andrológiával, a férfi termékenység vizsgálatával, konzervatív és műtéti kezelésével foglalkozom.
2008-ban szereztem az orvosi diplomámat a prágai Károly Egyetem Általános Orvosi Karán.
Rezidensképzésemet a közép-csehországi benešovi kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán kezdtem meg. Ebben a bár Prága közeli, de vidéki kórháznak számító helyen 2 év után úgy éreztem, hogy ez számomra nem lesz elég, többet szerettem volna a nőgyógyászati szakmából látni és tanulni.
Így 2010-ben Németországba költöztem és egészen 2016-ig az ambergi egyetemi klinikán Anton Scharl professzor úr vezetése alatt folytattam orvosi munkámat. Itt szereztem 2015-ben Münchenben a szülészeti-nőgyógyászati szakvizsgámat is. Egyetemi klinika révén rengeteg tapasztalatot szereztem a nőgyógyászati onkológiai kezelésekből, onkológiai plasztikai sebészetből, de ugyanúgy perinatológiából, ultrahang diagnosztikából, stb.. De a legtöbbet számomra az adta, hogy elsajátíthattam a „nyugati” orvos-páciens kommunikáció és hozzáállás szabályait, mely az őszinteségen, nyitottságon de egyben a maximális professzionalitáson alapszik.
Egyedül a meddőségi diagnosztika és ellátás hiányzott a klinikán, pedig mindig is ez csábított engem legjobban a nőgyógyászati szakmán belül. Így mikor 2016-ban lehetőséget kaptam arra, hogy csatlakozhassak a legnagyobb közép-európai meddőségi klinikához, egy percet sem haboztam.
Immár 9 éve a Brnoi Reprofit Nemzetközi Meddőségi Klinika orvosi csapatához tartozom, ahol sok éven keresztül 5 különböző nyelven tudtam ellátni nap mint nap a világ több mint 70 országából érkező pácienseimet.
5 év továbbképzés után 2021-ben Prágában szereztem meg a meddőségi szakorvosi diplomámat. 2022 óta pedig a pozsonyi Reprofit Szlovákia Meddőségi Klinika orvosigazgatójaként igyekszem a Német- és Csehországban szerzett tudásomat és tapasztalatomat arra felhasználni, hogy Szlovákiában is elérhető legyen a lehető legmagasabb szintű minőségi ellátást biztosító meddőségi klinika a Brnoi anyai klinika példája alapján.
1993-ban végzett summa cum laude minősítéssel a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.
A Semmelweis Egyetem II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján helyezkedett el, ahol 10 éven át dolgozott először klinikai orvosként, majd egyetemi tanársegédként.
1998-ban szerzett szakvizsgát szülészet-nőgyógyászatból, illetve MSc fokozatot egészségügyi managementből.
2003 és 2019 között a Forgács Intézetben dolgozott, majd 2019-ben létrehozta és azóta is vezeti a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centrumát.
2022-ben szerzett PhD tudományos fokozatot.
2023-tól az Egészségügyi Szakmai Kollégium Humán Reprodukciós Tagozatának elnöke. 2023-ban a Családokért díj elismerésben részesült.
2024-től az újonnan alakult Reproduktív Medicina szakképzés grémiumának elnöke a Semmelweis Egyetemen.
Hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadója. PhD témavezetőként számos hallgató tudományos fokozatszerzését irányítja a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájában és a Transzlációs Medicina Centrumban. Tudományos érdeklődésének fókuszában az individualizált stimulációs technológiák, a petefészek korai öregedése és ennek lehetséges kezelési módszerei, illetve a meddőség genetikai és mitochondriális tényezői állnak. Szakértője az egészségügyi kontrollingnak és finanszírozásnak.
Szakmai
témakörök
Üljünk össze és beszéljük át, hogy még hatékonyabban segítsük pácienseinket ezen az úton!
a Brnói Reprofit meddőségi centrum vezető orvosa
az L33 vezetője
A workshopon való részvétel ingyenes, de a helyek száma korlátozott, ezért
előzetes regisztráció szükséges.
Az előadás címek nem véglegesek.
Hatályos: 2025.01.01.
Az alábbi adatkezelési tájékoztató az L33 Medical Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő) által
szervezett NextGen Fertility Meetup konferenciára történő jelentkezés és a továbbképzés
lebonyolítása során megadott személyes adatok kezelésére vonatkozik.
1. Az adatkezelő adatai
● Név: L33 Medical Kft.
● Székhely: 2040, Budaörs, Lévai u 33.
● Cégjegyzékszám: 13 09 189333
● Adószám: 14917150-1-13
● E-mail: info@l33medical.hu
● Telefon: +36203617168
2. Az adatkezelés célja és jogalapja
Az adatkezelés célja a konferenciára való jelentkezés, a rendezvény szervezése és
lebonyolítása, valamint – mivel a továbbképzés kreditpontszerzési lehetőséget biztosít – a
szükséges adatok továbbítása a Semmelweis Egyetem Továbbképző Központja részére.
Az adatkezelés jogalapja:
● GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja – szerződés teljesítése (a jelentkező és az
Adatkezelő közötti szolgáltatási jogviszony)
● GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja – jogi kötelezettség teljesítése (kötelező
továbbképzési kreditpontok adminisztrációja)
3. Kezelt személyes adatok köre
A konferenciára történő jelentkezés és a kreditpontok adminisztrációja érdekében az alábbi
személyes adatokat kezeljük:
● Alapadatok: név, születési idő
● Elérhetőségi adatok: e-mail cím, telefonszám
● Munkahelyi adatok: munkahely neve, beosztás
● Orvosi nyilvántartási adatok: pecsétszám, működési nyilvántartási szám (ha
releváns)
4. Adattovábbítás
A jelentkezők adatait kizárólag a kreditpontok megszerzése érdekében továbbítjuk a
Semmelweis Egyetem Továbbképző Központja részére. Az Egyetem az adatokat saját
adatkezelési szabályzata szerint kezeli.
5. Adatkezelés időtartama
Az adatokat az Adatkezelő a konferencia lebonyolítását követően legfeljebb 1 évig őrzi meg,
kivéve, ha jogszabály hosszabb megőrzési időt ír elő. A kreditpontok rögzítéséhez
továbbított adatokat a Semmelweis Egyetem a saját szabályzata szerinti ideig kezeli.
6. Az érintettek jogai
A GDPR alapján az érintettek jogosultak:
● tájékoztatást kérni személyes adataik kezeléséről,
● kérni az adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását,
● tiltakozni az adatkezelés ellen,
● adathordozhatóságot kérni.
Jogérvényesítés érdekében az érintettek az Adatkezelőhöz fordulhatnak az alábbi e-mail
címen: [E-mail cím]. Amennyiben panaszt kívánnak benyújtani, jogorvoslattal élhetnek a
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH).
7. Kapcsolatfelvétel és további információk
Ha kérdése van az adatkezeléssel kapcsolatban, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk az alábbi
elérhetőségen: [info@l33medical.hu /+36203617168].